2014. szeptember 7., vasárnap

Volt itt minden ma is, mint a jó boltban (?)

Jó kis nap volt a mai, habár nem úgy alakult minden szempontból, ahogy terveztem.

Ma volt az első nap ebben az évben, amikor az első ébresztőcsörgésre fel is keltem, és nem nyomtam ki másik 8 szundiig. Reggel kicaflattam a Városligetbe. Elég fura idő volt, esős, vizes volt minden és nem volt túl meleg sem. Ma volt a 2. Örökbefogadott Állatok Napja, és elhatároztam tegnap este (amikor megláttam a fb eseményt), hogy nekem OTT KELL LENNEM.

Jól is tettem. Ott voltam. Időközben csatlakozott Kl is, körbenéztünk, sünöztünk, görényeztünk, mindentcsináltunk, aztán átmentünk a PeCsa bolhapiacra.

A bolhapiac nem az én asztalom, nem szeretem annyira az ottani körülményeket, embereket, árukat, ott tolongó embereket. Fél óra császka után hazajöttem. Úgyis éhes voltam már, így a zöldségnapomon.

Délután sikeresen lemondta a megbeszélt Kincsem Parkos lovas futamot Kr, de nem nehezteltem rá. Sajnos annyira én sem voltam jól. Mondjuk ő az új pasija miatt mondta le azt a programot, amit még anno augusztus elején szögeztünk le, vagy talán júliusban még. Szóóval, nem voltam jól.

Tegnap sem volt zökkenőmentes az este a Millenárison és előtte. Elindultunk némi pötty ital után, hascsikarás, gyors meki, sorban bepofátlankodás, kisgyerekes anyuka a gyerekével rámnyitás, a helyszínre érve három ember sem tudta hol a színpad, csak a legközelebbi kivetítőt. Noh.

Szóval. Holnap este jön át Cs, iszogatunk, beszélgetünk, filmezgetünk egy kicsit, és megpróbálom észhez téríteni a csajai miatt, mert bahhh.. borzalmasak. Holnapra vargabélessel készülök neki ééééés MÁR sül is a sütőben. Egy óra alatt mindennel kész lettem, el is mosogattam. Tök gyorsan készen van. Már csak az a kérdés, milyen lesz, mivel sosem ettem még ilyet, sőt, nem is láttam még sehol.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése