2014. október 7., kedd

Munkakeresés

Mi a közös bennük?
mészárszék, admin, gyökér, májas hurka, 500Ft, 3 körös interjú, Internet Explorer Eszköztár beállítás. Azt hiszem megválogatom ezután, hogy hova megyek interjúra.


2014. szeptember 27., szombat

A végletek napjai

Néha úgy érzem, hogy hihetetlen életem van, amit alig tudok követni. Izglaom izgalom hátán, sok új ismeretség, sok kedves ember, jóval több, mint amennyivel eddig találkoztam. Talán az én hozzáállásom változott volna meg? Lehet.

Tegnap reggel munkába mentem, majd a szememmel kerestem a felettesem, hogy a hónapok óta fontolgatott gondolatom megosszam vele: felmondok. A legjobb, hogy beteg volt, nem volt benn. Nofene, én is csak így járhatok, ha végre eldöntöm, akkor bezzeg épp nincs benn. Szóltam a másik csopveznek, hogy lassan könnyes búcsút veszünk egymástól, de a szeme se rebbent. És a mellette ülő kollégájának sem. Ennyit ér bő egy év a Tré műszakiján?

Igen, hát ennyit.

Munka után szaladtam az egyetemre a terembérléssel kapcsolatban, amit a képzés miatt kértem az egyetemi HÖK-től. Félúton sikerült sokszori próbálkozás után elérnem az arcot, akivel egyeztettem náluk ()aki illetékes lenne). Fél egykor (!) ébresztettem fel a hívásommal, full aznaposan. A vicc pedig az, hogy előző nap délután még azt mondta, hogy igen, még egyeztetnek erről a terem dologról, és estére meglesz a válasz. Jó kis egyeztetés lehetett, főleg ha nem is ott volt, hanem szülinapozott. No comment.

Hirtelen ötlettől fogva beviharoztam a @ koliba, hátha lenne szabad terem. Nagyon jó arc volt a Nov, 5-6 hívást is indított, hogy mielőbb segítsen a teremmel kapcsolatban, de eléggé hátráltatta az, hogy péntek délután volt, illetve ő is rohant máshova. Sajnos ott sem értem el eredményt.

Elég letört vagyok emiatt, hogy mi lesz a hellyel, hisz ma már meglesz a végleges lista a képzőcsoport tagokról. Próbálok nem megtörni.

Ezek után szaladtam tovább Kőbányára az első tréneri oktatás napomra. Nagyon jó arcokat ismertem meg, sokat nevettünk, volt sok meghökkentő pillanat is. Kiderült, hogy én vagyok a legfiatalabb mindenki közt. Ja, és egyetlen pasi van a csoportban, szórja a bókokat mindenkinek, de még nekem is, ami hirtelen váratlanul ért, hisz nem vagyok én ilyenhez hozzászokva.

Az este fénypontja az volt, amikor egy hajléktalan jött oda hozzánk (hozzánk= alkalom végén ketten beszélgettünk egy cigi mellett). Ez azért volt érdekes pillanat mivel ezelőtt épp 4 órával, amikor először összefutottunk a sráccal, azt mondtam neki a padon fekvő otthontalan láttán, hogy ha legközelebb odajön hozzám valaki cigit kérni és hajléktalan, akkor azt fogom mondani, hogy oké, adok cigit, de csak akkor, ha elmondod a történeted. Értékelte a srác a gondolatom, majd beviharzott a terembe. A képzés végén pedig megtörtént a fenti, odajött hozzánk, megkérdeztük. Érdekes pillanat volt, összenéztünk, vettünk egy nagy levegőt, majd beszélgetni kezdtünk mi hárman. A sztorit nem írom le részletesebben, inkább csak néhány szót írnék róla.

Tündérnek hívtak 286-szor, és majdnem összehozott minket a csöves a sráccal. o.O Jah, és a végén a hajléktalan oda akarta nekem adni a kabátját, mert már késő volt, fáztam, indulni akartam.

Izgalmas és mozgalmas nap volt. Jah, és még mindig nincs fix termünk. Jeleztem az illetékesen felé és a csoporttársaimnak is. Nem akarok csalódást okozni..

Egy pöppet most a lila unicorninak érzem magam. Na bumm.

2014. szeptember 12., péntek

Nyelvre fel!

Mozgalmas egy nap a mai.

Kezdtem reggel 8-kor, szakadó esőben a postán, megjött tértivevényesen az önkormányzati igazolásom, ami miatt már nagyon izgultam, hogy mi lesz vele. De tök jó, azért már nem kell aggódni.

Onnan tipli az online időpontot foglalt vii. kerületi okmányirodába, ahol 20-25 (!) perc alatt végeztem ezekkel: új jelszó igénylése ügyfélkapuhoz, ügyfélkapu email cím megváltoztatása, útlevél fotó készítése, útlevél igénylés 10 évre és illeték fizetés. Persze kétszer is kaptam új sorszámot, kb 5 ügyintézőnél is jártam, de nagyon klappolt az egész. Mázlista voltam, hogy ilyen gyorsan túlestem mindenen.

A szuperüberség után már nem is szakadt annyira az eső, így felpattantam a villamosra és tipli a Millenárisra a Nyelvparádéra. Olyan tuti volt! Habár nem tudtam sokáig maradni, mert nővérem hívott, hogy benn van a városban, fussunk már össze délben az Astorián. Okééé...

Szóval a nyelvparádén sikerült döntést hoznom. Nem siettetem ezt a nyelvvizsga dolgot. Biztos alapokon nyugvó nyelvtudással fogok menni nyelvvizsgázni, nem holmi kapkodva összedobott fránya valamivel. Hát már 24 éves vagyok, én nem lehetek felkészületlen, ugyebár. Körvonalazódott a dolog, hogy a BME B2 nyelvvizsgára van szükségem, illetve egy jó nyelvtanárra. Nem a papír fog érdekelni, hanem a valódi tudás. Sőt az, hogy jó munkát találjak az addig még meg nem szerzett diplomám ellenére. Mert miért ne. Megfontolt akarok lenni, és nem az égő házban rekedt állat.

És mit szereztem? Hát ezt. Meg ezt.


2014. szeptember 7., vasárnap

Volt itt minden ma is, mint a jó boltban (?)

Jó kis nap volt a mai, habár nem úgy alakult minden szempontból, ahogy terveztem.

Ma volt az első nap ebben az évben, amikor az első ébresztőcsörgésre fel is keltem, és nem nyomtam ki másik 8 szundiig. Reggel kicaflattam a Városligetbe. Elég fura idő volt, esős, vizes volt minden és nem volt túl meleg sem. Ma volt a 2. Örökbefogadott Állatok Napja, és elhatároztam tegnap este (amikor megláttam a fb eseményt), hogy nekem OTT KELL LENNEM.

Jól is tettem. Ott voltam. Időközben csatlakozott Kl is, körbenéztünk, sünöztünk, görényeztünk, mindentcsináltunk, aztán átmentünk a PeCsa bolhapiacra.

A bolhapiac nem az én asztalom, nem szeretem annyira az ottani körülményeket, embereket, árukat, ott tolongó embereket. Fél óra császka után hazajöttem. Úgyis éhes voltam már, így a zöldségnapomon.

Délután sikeresen lemondta a megbeszélt Kincsem Parkos lovas futamot Kr, de nem nehezteltem rá. Sajnos annyira én sem voltam jól. Mondjuk ő az új pasija miatt mondta le azt a programot, amit még anno augusztus elején szögeztünk le, vagy talán júliusban még. Szóóval, nem voltam jól.

Tegnap sem volt zökkenőmentes az este a Millenárison és előtte. Elindultunk némi pötty ital után, hascsikarás, gyors meki, sorban bepofátlankodás, kisgyerekes anyuka a gyerekével rámnyitás, a helyszínre érve három ember sem tudta hol a színpad, csak a legközelebbi kivetítőt. Noh.

Szóval. Holnap este jön át Cs, iszogatunk, beszélgetünk, filmezgetünk egy kicsit, és megpróbálom észhez téríteni a csajai miatt, mert bahhh.. borzalmasak. Holnapra vargabélessel készülök neki ééééés MÁR sül is a sütőben. Egy óra alatt mindennel kész lettem, el is mosogattam. Tök gyorsan készen van. Már csak az a kérdés, milyen lesz, mivel sosem ettem még ilyet, sőt, nem is láttam még sehol.


2014. szeptember 6., szombat

Nyugalom az estében

Azt hiszem kimondhatom, hogy a sok szerencsétlenség és Istentelenség után ma este éreztem először azt, hogy -megnyugodtam-, megtaláltam magam. Ma is olyan jó dolgok történtek velem, akkor miért undokoskodnék és keseregnék? Most érzem úgy igazán, hogy jó helyen vagyok, nincs miért aggódnom, és könnyedebben vehetném az életet. Szinglilétem első évfordulója alkalmából úgy látom, sikerült elérni azt a tökéletes szintet, amely valóban függetlenséget jelent mindentől és mindenkitől. Keresem a jót, nem szaladok elébe a dolgoknak, elfogadom a rosszat és elfogadom a még rosszabbat is, mert tudom, ez az élettel jár. Elfogadom a változást, és elfogadom az élet szépségeit a hétköznapjaimban, amik igenis körbevesznek.

Tiszta lap. Nagy kincs.

2014. szeptember 4., csütörtök

Csodás este

Esti gyertyafényes fürdőzés, egy kellemes mosogatás és tűzhelytakarítás, átlényegülve Ágnes Vanilla Müpa előadásával. Szenzációs.


2014. augusztus 27., szerda

Szeretet

„Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak a zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom. A szeretet türelmes, a szeretet jóságos... A szeretet nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra.”

2014. augusztus 24., vasárnap

Majdnemek majdneme

Überkirályságosságos vagyok, itten-e a mai főztöm, amit a sz.szomszéd T-nek készítettem így vasárnapra:

És a legjobb? Amikor írtam neki, hogy fél óra múlva kész a kaja, jöhet, nagy csend... Elfelejtette, és szervezett már le más progit. Tök jó. Én meg egy hete vártam, hogy végre kirángatom a depressziós kutyalukból és főzök, csacsogunk, elmondja a bajait a nőkkel kapcsolatban, aztán elmegyünk sétálni a Ligetbe. Gondoltam úgysem hívja el senki sehova, még aug20-án is csak otthon gubbasztott. Reméltem, tudok neki segíteni egy picit, ha meglepem.

Hát, majdnem. 30 percet volt nálam, elszürcsölte a kávéját és lelépett. A legjobb, hogy épp egy hónappal ezelőtt is így jártam, épp mikor áthivatta magát hozzám ebédre, készültem, erre a küszöbömet átlépve csörgött a mobilja. Az exe kereste akkor. És most is. És ugrik. Kár.

Legalább több kaja marad nekem..

2014. augusztus 16., szombat

Első a szerelem

A szívem szakad meg ettől a filmtől. Minden egyes percében a szívem szorul össze tőle. Mi van velem?



Jah, és igen, a vége f*szság.

2014. augusztus 15., péntek

Motiváló cikk a BI-ről

22 Lists Everyone Should Make

Here are 22 list ideas to get you started: 
1. Recipes you want to try: Pull this out the next time you're stuck on what to make for dinner for instant inspiration.
2. Movies you want to see: You'll never have to sit through the "I don't care, what to do you want to watch?" scenario again.
3. Books you want to read: Next time you're reaching for another predictable beach read, look up that acclaimed novel-of-the-year, Oprah-recommended one instead. 
4. TV shows you want to watch: You'll be prepared for when you binge-watch your way through the newest season of "Scandal" and need a new addiction now. 
5. Restaurants you want to try: Keep a running list of all the places you want to try and you'll never be left without a suggestion when deciding where to eat tonight. Bonus points if you organize it by type of cuisine. 
6. Places to see: Maybe you've always wanted to visit the Great Wall of China, or even just the Statue of Liberty. Once you have a list, you'll be motivated to plan a trip.
7. Cities and countries you want to visit: Perhaps there's not a specific landmark you're dying to see, but you've always wanted to eat pasta in Italy or drink wine in France. Your list will remind of which trips you really need to take. 
8. Places to visit in your hometown: It's not as exciting as jet-setting across the globe, but you'll have plenty of things to do instead of vegging out on your couch next Saturday.
9. Passwords: Never forget if your Amazon password is SoccerStar12 or Socc3rStar again. 
10. Daily to-do list: Keep track of everything that's on your plate for the day. Plus, nothing feels better than crossing something off. 
11. Done list: Looking back at your daily accomplishments will help you learn how to be more productive — and provides an automatic ego boost. 
12. Bucket list: Everything you want to do before you die, from big things such as getting married or climbing Mt. Everest, down to small things such as baking the perfect chocolate chip cookie. 
13. Short-term goals: What do you want to accomplish this month?
14. Long-term goals: What do you hope to accomplish in the next five to 10 years?
15. DIY projects: Pinterest might be a great aspirational site, but this will help you keep track of the projects you actually want to complete, like organizing your old photos or painting the furniture in the guest room. 
16. Home improvement projects: Writing down everything that needs to be done will allow you to prioritize what you should tackle first. 
17. Grocery list: Knowing exactly what you need to buy — and sticking to it — will not only save you money, it will help you resist that box of cookies you know you don't need.
18. Important dates: Everyone loves when you remember their birthday or anniversary, so keep a list of your loved ones' significant dates and you'll never miss a chance to make their day.
19. Due dates: If you're even the slightest bit forgetful, writing down when you need to return that shirt by or when those frozen chicken breasts expire can save you stress in the long run.
20. Favorite quotes: You'll feel inspired all over again every time you read through your list. If you're still looking for a favorite, here are a few great quotes from Albert Einstein and Richard Branson to get you started. 
21. Things you're thankful for: Revisit this on your toughest days to remind yourself how great your life is. 
22. Things that make you happy: Whenever you're sad, you'll automatically give yourself several reasons to smile.

Read more: http://www.businessinsider.com/lists-everyone-should-make-2014-8#ixzz3AV6Bn0Fp

2014. augusztus 6., szerda

Tanulságos történet - szerelem



Egy nap a fiatal tanítvány
megkérdezte mesterét, hogy „Milyen a
szerelem?”
„Ahhoz, hogy meg tudjam válaszolni a
kérdésed, megkérlek, menj ki a mezőre
és válaszd ki a legnagyobb és legszebb búzaszálat, amit csak találsz, és hozd el
nekem.” - válaszolta a mester.
„De van egy szabály, amit be kell
tartanod, miközben a megfelelő
búzaszálat keresed. A mezőn csak
egyszer mehetsz keresztül, és nem fordulhatsz vissza egy olyan búzáért,
amit már elhagytál.” – tette hozzá.
A tanítvány másnap reggel kiment a
mezőre. Az első soron haladva, talált
egy nagy és szép növényt, de úgy
gondolta, hátha lesz még ettől is különlegesebb a többi sorban, ami csak
rá vár. Aztán meglátott egy másik
példányt, ez még gyönyörűbb volt, de
még mindig úgy gondolta, hogy talán
beljebb, a sorok között lesz egy
hatalmas, ezért ezt sem szakította le. Telt az idő és már lassan túl volt a
búzatábla felén, amikor azt vette észre,
hogy az itt található növények meg se
közelítik méretben azokat, amiket
eddig látott. Elgondolkodott és már
bánta, hogy előzőleg nem szakított le egyet azok közül a csodás szálak közül,
amiket korábban látott.
Amikor a végére ért, visszaindult a
mesterhez, üres kézzel.
„Nos, ez a szerelem!” - mondta rögvest
mester. - „Mindig kutatsz egy jobb után, és csak később jössz rá, hogy az
igazit már elmulasztottad.”
„Értem. De akkor mi a házasság?” -
kérdezte a tanítvány.
„Ahhoz, hogy válaszolni tudjak neked
erre a kérdésre, most a kukoricamezőre menj ki, és válaszd ki
a legnagyobb kukoricát, majd hozd ide
nekem.” - felelte.
„A szabály ugyanaz. Nem fordulhatsz
vissza sosem.” - tette hozzá.
A tanítvány kiment a kukoricásba. Most már tapasztalattal a háta mögött,
nem akarta elkövetni az előbbi hibáját.
A kukoricás közepén leszakított egy
közepes nagyságú kukoricát, és
visszaindult vele a mesterhez.
„Ezúttal, hoztál nekem kukoricát.” - mosolygott a mester.
- „Kerestél egyet ami szép, és hittél
benne, hogy ez lesz a legjobb
választásod, mind közül.” - tette hozzá.
- „Ez a házasság!”

2014. augusztus 5., kedd

Maradjunk Tele-a-T-ben

Most szarul érzem magam. Szar, egyik pillanatról a másikra jött ez rám.

Kezdődött azzal hogy egyik beszélgetőpartnerem elköszönt, a másikat letiltottam a francba, majd elkezdtem ismét munkát keresni, majd így 1:40 körül nekiálltam az exek adatlapját megnézni, kíváncsiságból. Közben a nyakam és lábam megfájdult, mert már fél napja az alacsony fotelben ülök és a gépet verem ahelyett, hogy én is aludnék, mint a mellettem levő másik fotelben levő Núb. Állati kényelmes neki. Ő többet tudhat nálam - és még szélessáv nélkül is boldog tud lenni - csak legyen alutasakos kaja. Mondjuk én megvagyok nélküle, így 1-1.

2014. július 30., szerda

Kunyhó és víz

Egy inspiráló cikk arról, hogyan élhetünk boldogabban a mindennapokban:




Elgondolkodtam én is azon, hogy biztosan kell-e ez a rohanó világ nekem. Annyi jó és megvalósítható ötletem van, amik plusz bevételi forrást is jelenthetnének számomra. De mikor vágok bele? Meddig dolgozom még a részleteken, meddig halogatom a tényleges megvalósítást? Amíg ezen gondolkodom, telik az idő, és még mindig nem teszek a tervek megvalósítása érdekében.

Ja, és ma eldöntöttem, vízivási projektet elkezdem. Sok-sok tiszta csapvizet fogok fogyasztani, és megnézem:
  • mennyire veszi el az étvágyam,
  • tudok-e pénzt spórolni a palackos vizen és a megvásárolt élelmiszeren,
  • szebbé teszi-e a bőröm,
  • könnyedebben tudok-e felkelni reggelente,
  • könnyebbé teszi-e a mozgást, elindulást, kezdést
  • vagányabb leszek-e vagy csak bálnává változok a sok víztől

2014. július 28., hétfő

Funkcionális bloghasználat

Olyan furcsa, hogy ismét van egy olyan blogom, ahol bármikor bármit leírhatok, nem kell feszélyezve éreznem magam amiatt, hogy esetleg olyan olvassa, akinek nem kellene.

Most olyan állapotba kerültem ismét, ami mostanában sűrűn előfordul. Ez azt jelenti, hogy több alkalommal is ezzel szúrtam el ismeretségeket, mert a hullámzásaim kicsúcsosodását épp az aktuális jelölt nyakába zúdítottam.


Sokáig azt hittem, semmi gond, vannak mélypontok, miért is takargatnám ezt, hisz ez is hozzám tartozik, ilyen vagyok. Rá kellett jönnöm, hogy nem, ez nem én vagyok ilyenkor. Ezek csak a múltam zárványai, amelyek időről időre, kontrollálatlanul előtörnek belőlem és a következő áldozatát keresi. Igen, rendszerint sikerült is, sok-sok embert elveszítve ezzel. De meg is értem, kinek van szüksége akár barátként is olyanra, aki ennyire nem tudja magát visszafogni, hogy amikor nem önmaga, akkor inkább szívódjon fel.

A héten 6 napon is este 10-ig kell dolgoznom, aminek annyira nem örülök. Azt hittem, lehet ez kell nekem, hogy ne érezzem magam annyira egyedül. Majd mekkora buli lesz újra visszazökkenni az éjszakázásba, akkor biztos jobban is fogom érezni magam. Már érzem az előszelét annak, hogy ezzel nem sokat segítettem magamnak, inkább csak egy kis rózsaszín lapátnyi homokot lőttem a saját arcomba. Még jó, hogy a homok immunerősítő. Jobb esetben.

2014. július 22., kedd

Külföldi kiruccanás után

„…mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe… Ne tévelyegjetek…”
(Jakab 1:14–16)

Épp itthon, túlélve a bosznia-hercegovinai és horvátországi kiruccanást, szabin. Szól a zene, orrfacsaró ecetszag a lakásban a pároló tisztítása miatt, beosztástervezés és munkára jelentkezés. Felvettem egy volt munkatársammal a kapcsolatot, elhívtam egy kávéra a héten. Tök jó lesz.

Ja, igen, egy Gnocchi társaságában élvezem a szakadó esőt. Még jó, hogy most nem kell sehova mennem itthonról, mivel csak este lesz program, Klau jön át. Tévedés ne essék, a gnoccsi, vagy hogy mondják, még légmentesen le van zárva. Megyek is vizet forralok neki, na meg keresek valami használható receptet hozzá.


2014. július 14., hétfő

Az a bizonyos két mondat

Két mondattól tudok vérszemet kapni. Az egyik, hogy "engedd el magad, érezd jól magad, ne legyél mufurc" (főleg ha anyámtól kapom), illetve "elfuserálták a férfiak az életed " (pasitól). Az egyiket sikerült ma is megkapnom, és tényleg hülyét kaptam tőle. Még keresem a megoldást rá, hogy a heves reakcióimat visszafogjam egy ilyenre.

2014. július 13., vasárnap

A hangulat a.. öö, padló aljára hágott

"Én úgy viseltem az aggodalmat, akár egy régi gyapjúpulóvert: folyton dörzsölt és szúrt, de akkor is minden reggel újra felvettem, szinte már megnyugtatott ismerős érintése. Hiába próbáltam, sehogy sem tudtam elképzelni magam nélküle."

Natasha Solomons, A Tyneford-ház

 Kavarognak bennem az érzések és gondolatok. Folyamatosan az angol nyelvvizsgára és kommunikációra gondolok, aztán ezt néha felváltja a honlapommal, munkakereséssel, ötleteimmel és magányosságommal kapcsolatos gondolatsor. Egyiktől sem vagyok ilyenkor boldog. Aztán bejön a pénztelenség, hogy nem tudtam annyit dolgozni múlt hónapban, mint amennyit kellett volna, az üveg vágta sérülésem miatt. Annak viszont nagyon örülök, hogy elköltözött lakótársam, Ed, mivel így valamivel jobb közérzettel ébredek reggelente. A teher egyre több, nehezebb, így nem is értem miért vagyok mindig annyira makacs és önfejű, hogy a nehezebbik utat választom. Talán küzdő jellem vagyok, azért. Ebben az esetben viszont nem értem, hogy miért kell nyavalyognom sokszor, amiről még leszokni sem olyan egyszerű. Bezzeg a cigiről sikerült, amivel ezreket spórolok meg havonta. Nem mintha ez elegendő lenne arra, hogy a dupla annyiba kerülő lakhatásom megoldja hosszútávon, viszont egészségügyi és esztétikai szempontból teljesen jó. Ha már utóbbival hadilábon állok..

És most dölöngélés!


Tökéletes dal a mai hangulatomhoz. Nyugodt, bizakodó, közben a világfájdalma átjár.

Lassacskán készülődöm a keddi utazásra, persze még csak egy listával. Sikerült beszereznem egy csini arany színű bőröndöt, tényleg szuperül néz ki. :) Úgy szerettem volna már régóta egy bőröndöt. Na meg sikerült egy halom eurót és kunát váltani, csak hogy legyen az útra. Remélem a macskáim is túlélik a kiruccanásom. Sikerült beszerveznem KK-t, mondta, hogy házibulit tart amíg nem vagyok itthon. Hurray! :D De legalább a macskáimat megeteti, jófej.

Miért ne

A nagy elhatározás, hogy most már hasznos tagja leszek a társadalomnak, igen megfontolt döntés volt részemről.
Munkából hazaérve, így vasárnap délután, igazán elgondolkodtató, hogy miért is agyalok ilyeneken.

Mielőtt belemennék valamilyen mély gondolatba, itt egy hasznos link a nehezebb napokra. Órákra leköt és függővé tesz. Váratlan és hihetetlen. Vállalhatatlan és ááá. Igen, ez:



2014. február 2., vasárnap

A nagy challenge

Komoly feladat elé állítottam magam, miután megláttam ezt a videót. Mutatom.

** macskafürdetéses video **

Fémruha és szkafander előkészítve, nem fogják szeretni a macskáim az újabb elborult őrültségemet, de tudom hogy szeretni fogják, biztosan. Muszáj lesz nekik. meg amúgy is, ez legalább valami izgalom. Remélem nem sokként fogják fel.

2.0
Megvolt. Sikeresen? Azt is mutatom.
Szóval elvonultam most nyalogatni a sebeimet...